Eduardo Williams második alkotása a The Human Surge 3 egy nem létező folytatás után érkezik, pont onnan indulva, ahol semmi sem maradt abba. A filmet egy 360 fokos VR kamerával forgatták, amelyet a rendező úgy jellemez, mint „egyszerre gép, ember és idegen”. A mozivászon számára 2D-re lapított képek a valóság, a fantázia, az ébrenlét és az álomképek közötti homályos, porózus térben élnek. Ez az esztétika egyszerre köszönhető a filmkészítő egyedi látásmódjának és a látómezőnket telítő különféle ábrázolási formáknak. Egy olyan iparág peremén született alkotásról beszélünk, amelyik még mindig alig érdeklődik az olyan mű iránt, ami nem folytatás, remake vagy reboot. Williams Human Surge-sagája pedig egy olyan franchise, amely szembeszáll a “franchise” fogalmi logikájával, a képalkotás és a nézés egy újszerű módjára invitál – fogalmunk sincs hová tartunk, de úgy tűnik gyorsan odaérünk.
Eduardo Williams argentin filmrendező 2017-ben The Human Surge című debütáló játékfilmjével felkavarta az európai filmfesztiválok állóvizét. Akik ismerik munkásságát, tudják, hogy elbeszélései (már amennyire nevezhetjük azoknak) in medias res kezdődnek, és kivétel nélkül a világ különböző részeiről – általában Dél-Amerikából, Afrikából és Ázsiából – származó, munkásosztálybeli huszonéveseket követnek, akik barátaikkal lógnak két műszak között a helyi termőföldön. Mi nézők a jelenet közepén, a beszélgetés közepén, néha akár a mondat közepén érkezünk meg ezekbe a miliőkbe, ahol azonnal azt a feladatot bízza ránk, hogy tartsunk lépést a karakterek szerteágazó tetteivel és gondolataival.
spanyol, angol, tamil, mandarin
angol és magyar
